Valahogy úgy alakult, hogy csütörtök esténként beállok a konyhára, és tulajdonosként én is főzök a vendégeknek. Ők örülnek, és közben, be kell vallanom, én is jól érzem magam. Az ok különben elég prózai: 1-1 szakácsom még régebben, a hőskorban annyira már berúgott már estére, hogy kénytelen voltam valahogy helyettesíteni – így jöttem a képbe, mint kézenfekvő megoldás. Az első pályán dolgozom csütörtökönként, a tálalásért, az előételekért, a desszertekért felelek. Mert logika, ügyesség és a szépség szeretete kell hozzá, de mégsem én főzöm le az alapanyagokat. Azonban aranygaluska, hagymalekvár – ezek nagy kedvenceim, és a vendégek is örülnek, ha megtudják, hogy a főnök főzte, készítette a konyhán. Azért is jó egy héten egy-egy napra beállni főnökként a konyhára, hogy jobban látom, mi történik ott valójában. Így derült ki például, hogy amit előírtam a többieknek, saját bőrömön tapasztaltam, ha valaki betű szerint betartja az általam kért előírást – este tízkor mehet ki először a mosdóba vagy a ház mögé elszívni egy cigit.
Szóval, ha jön a csütörtök, telefon kikapcs, átöltözöm, aztán csak kapkodom a fejem, ahogy jönnek a blokkok, és az ételeknek nincs mese, menniük kell kifelé.
